Távolba révedő, kétkedő tekintet,
Az élet megihlet, s elindul megint egy
Új nap. A láng tán újragyúlhat,
Ahogy újra túladok a múltamon,
Hagyom elmúlhat, minden pergamenként
Megsárgult emlék, mire penna ken szét
Egy eszmét. Engem a tegnap szed szét,
Úgy üldöz, mint vadat, ki már érzi vesztét...
Csak tessék... láss a lelkembe,
Kellettél, s elmentél, mint aki tervezte
Az egészet, fejvesztve futottál előlem -
S én fekszek az ágyamban teljesen erőtlen...
Bedőltem, megint, mint egy kártyavár, mi mellett legyint
A sors, ez olyan gyors,
De előretekint, a szemem, s tudom,
Hogy a hétvége ismét itt lesz majd velem.

Ha minden ellenem, akkor is kitartok,
ráiszom a tegnapra a holnapot,
méreg az élet, az alvás meg gyógyszer,
átmeneti megoldást támogató módszer
hogy jót kell most tenni, és jót kell most enni,
hacsak a pénz maradt, a lélekből semmi,
újat nem mutatok, csak az ujjamat a világnak,
az ágyam kivet, megszán, majd meghánytat..
Párat még lélegzem, füst a tüdőbe
elment minden tervvel,de követem előre,
felőlem fúj a szél de egyenlőre
marad minden hétfő s a temetőbe
visz el a munkahely, egy igaz barát,
ha nem is, ő mindig jól érzi magát,
velem vagy nélkülem, neki az mindegy,
üres a tekintet, haldoklik az ihlet..

A hétköznap, mint hintaló, mellyel próbálok vágtatni,
De miért van az, hogy már hétfőn elkezdek fáradni,
Próbálj meg átadni egy kicsiny energiát,
Hétvége, mielőtt búcsúzóul dobnál "sziát" aztán,
Végleg itt hagynál, már traktál a naptár,
Ahogyan előre lapozom, a hét közepét taposom,
Haladj már, Legyen péntek, attól a lélek
Is könnyebben szárnyal, mer végre vége a hétnek,
És így telnek az évek, ahogy a napok és hónapok,
Ahogy az élet, elmúlik minden végleg,
De hétvégenként jól vagyok, és csakis ez a lényeg,
Ha kopognak a szombatok az ablakon, az éltet,
De csak csalétek, hisz ismét itt a vasárnap,
Kösd fel a gatyádat, hisz holnap megint kezdődik,
Az élet körforgásában minden ember edződik,
...Minden ember edződik...